Jönnek az Erkel-napok, de elmaradnak a Budapesti Zenei Hetek
Erkel-napokat rendez szeptember 10. és 13. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban és a Károlyi-kertben a Filharmónia Budapest. A koncertszervező nonprofit cég anyagi nehézségei miatt ugyanakkor nem tartják meg idén a Budapesti Zenei Heteket és elmarad egyházzenei fesztiváljuk is.
A fővárosban korábban hagyományos szabadtéri koncerthelyszínnek számító Károlyi-kertben Erkel hősnői címmel rendeznek operagálát, a Petőfi Irodalmi Múzeum épületében pedig opera- és irodalmi esteket, énekkari hangversenyt, valamint "sakk napot" rendeznek, amelyen Erkel Ferenc egyik játszmáját élő bábokkal, és természetesen zenével újrajátsszák.
Az ősz jelentős eseményei közé sorolta az igazgató Szergej Krilov (hegedű) és Kocsis Zoltán (zongora) szeptember 26-i szonátaestjét, a Strasbourgi Ütőegyüttes október 8-i vendégjátékát és a belga Capilla Flamenca fellépését a Szent István-bazilikában október 14-én. A koncertre a világhírű együttes nagyon régi és nagyon új zenével is érkezik, az esemény Belgium EU-elnökségét köszönti és része a flamand kulturális sorozatnak, amely 2010-ben minden művészeti ágban és műfajban egy-egy eseményt hoz Magyarországra.
Forrás: hirado.hu/MTI
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeptemberben újra: Családi programok
A nyári szünet után ismét elindulnak a Ludwig Múzeum rendszeres családi programjai.
Családi Délelőtt
Szeptember 11-től szombatonként 10:30 - 12:30-ig.
A múzeum új, A fényjátékosok című kiállítása várja alkotó játékra a gyerekeket. Kattintson ide a részletekért!
LumiMini
Szeptember 15-től minden szerdán 10:00 - 13:00-ig (folyamatos érkezéssel)
Különleges múzeumlátogatási lehetőség kisgyermekes szülőknek, babajátékokkal és infomediátori szolgáltatással. Most A fényjátékosok kiállításban. Kattintson ide a részletekért!
Forrás: Ludwig Múzeum
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tea – jó társaságban
A gyűjteményi kiállításon
A hónap utolsó szerdáján különleges múzeum sétára várja az idősebb korosztályt a Ludwig Múzeum, finom teával és izgalmas beszélgetéssel. A programra előzetes bejelentkezés szükséges. Kattintson ide a részletekért!
Forrás: Ludwig Múzeum
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3D-s Andy Warhol a Szépművészetiben
Andy Warhol képeinek háromdimenziós változataiból nyit kiállítást a Szépművészeti Múzeum. Magyar filmesek alakították át a képeket, a tárlat augusztus 27-től kezdődik.
A pop-art papa Andy Warhol képeinek háromdimenziós változataiból nyílik tárlat augusztus 27-én a Szépművészeti Múzeumban.
A Samsung támogatásával létrejött, csupán egy hétig látható kiállításra az eredeti képeket magyar filmesek alakították 3D-s technológiával az Andy Warhol Foundation jóváhagyásával.
A képeket speciális szemüveggel lehet majd megtekinteni. A rendhagyó kiálltás ötlete és rendezése a Laboratory Ideas csapatának munkája.
Forrás: Kreatív Online, 2010 augusztus 19.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Történelmi tandem
A Budapesti Történeti Múzeum és a Memento Park együttműködésének köszönhetően egymás belépőjegyeivel kedvezményes áron látogatható a másodikként felkeresett intézmény.
Meleg nyári napokon a középkori Buda gótikus szobraival, vagy a XIX. századi Pest-Buda kalandos sorsú polgármesterének életútjával lehet ismerkedni a Vármúzeum hűvös termeiben. A Szoborpark nyári meglepetése pedig a hosszabbított nyitva tartás, amely lehetővé teszi, hogy egészen este 8 óráig bolyonghasson a látogató a diktatúra eltávolított szobrai, a Sztálin-dísztribün, vagy a Barakk Mozi látnivalói között.
A "Ketten egy jeggyel" akció szeptember 30-ig tart.
Forrás: BTL.hu, 10/07/21
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Műcsarnok és Ernst Múzeum szigetsátor augusztusban a Sziget Fesztiválon
2010. augusztus 11 - 2010. augusztus 16.
A Műcsarnok, illetve az Ernst Múzeum két kiállítással kapcsolódik a Sziget Múzeumi Negyedéhez: az egyik A pult mögött című kiállítás, amely a Kelet- és Közép Európa közelmúltjának gazdaságtörténeti folyamataiból, illúzióiból kiindulva a régió művészeinek mai életérzését, reflexióit mutatja be, míg a másik Várnai Gyula egyéni tárlata - Ugyanaz a patak címmel -, aki ebben az érában és időszakban szocializálódva vált a hazai kortársművészet meghatározó alakjává. Munkáinak sajátos hangulata, titokzatossága, sokrétűsége mindig újdonsággal szolgál. A Sziget Fesztiválon ezekhez a kiállításokhoz kapcsolódik a Műcsarnok sátor programja.
Forrás: Műcsarnok, 2010. július 1.
_________________________________________________________________________________________________________
Megvan a Nemzeti Galériára festők győztese
Kiválasztották a Visualpower épületfestő versenyének győzteseit. Közönségdíjat is osztottak.
Megszületett a Visualpower Paint Up! épületfestő versenyének eredménye. A zsűri (Bordos László Zsolt, Szirtes János, Szép Fruzsina, Káel Csaba, Petrányi Zsolt) Lóránt Demeter Variációk című munkáját tartotta a legjobbnak, a második Tamás Iván Hétnyolcad alkotása lett, míg a harmadik a Kiégő Izzók csapat Closed Hours munkája.
Közönségdíjas lett az Illuvision Past is prologue alkotása.
A Sziget különdíját öt munkának ítélték oda.
A Visualpower még május elején hirdette meg a Paint Up! virtuális épületfestő versenyt, amelyre a Magyar Nemzeti Galéria B épületének homlokzatára készített, annak architektúrájához igazodó három perces, zenei aláfestéssel kombinált képanyaggal nevezhettek a versenyzők – egyénileg és csapatban, profik és amatőrök egyaránt.
A versenyben körülbelül hatvanan vettek részt, a beérkezett 32 nevezésből az öttagú zsűri választotta ki a 12 döntős alkotást.
A nagyközönség június 19-én, a Múzeumok Éjszakáján nézhette meg a munkákat és az a műfaj ismert képviselőinek, Bordos László Zsolt, Kovács Ivó és Vicsek Viktor erre az alkalomra készített bemutatófilmjét.
Forrás: Kreatív Online
Dátum: 2010. 06. 23.
_____________________________________________________________________________________________________________
Raffaellótól Goyáig - a Szépművészeti Múzeum kiállítása Moszkvában
A moszkvai
Puskin
Múzeumban június 9-tõl augusztus végéig tekinthetõ meg a Szépművészeti
Múzeum
Régi Képtárának legjavát bemutató Raffelótól Goyáig címû kiállítás. A
Szépmûvészetiben három
hónapig tartott nyitva és május elején zárt a moszkvai Puskin Múzeum
anyagából
válogatott, Degas-tól Picassóig című kiállítás, amelyet több mint 120
ezren
láttak. A június 9-én Moszkvában nyíló tárlattal a Szépmûvészeti a
Puskin Múzeum
budapesti vendégszereplését viszonozza.
A most Moszkvában vendégszereplõ kiállítás átfogó képet ad a Szépmûvészeti Régi Képtárának anyagáról. A Moszkvában kiállított 60 remekmû között a címben szereplõ Raffaellón és Goyán kívül Van Dyck, Brueghel, Dürer, Rubens, El Greco, Velázquez és Giorgione alkotásai szerepelnek. A Szépmûvészeti Múzeum kincseinek mostani moszkvai vendégkiállítása nem az elsõ jelentõs nemzetközi szereplése. Az utóbbi években a múzeum anyaga önálló kiállításon mutatkozott be a párizsi Louvre-ban, a hamburgi Bucerius Kunst Forumban, legutóbb pedig a bécsi Kunsthistorisches Museummal közösen Tokióban és Kyotóban voltak láthatóak. (A szigetország fõvárosában rendezett kiállítás 2009-ben a világ 10. leglátogatottabb tárlataként zárt.) A moszkvai vendégszereplést követõen szeptemberben a londoni Királyi Mûvészeti Akadémián (Royal Academy of Arts) mutatkozik be a Szépmûvészeti: Kincsek Budapestrõl - Európai mestermûvek Leonardótól Schiele-ig címmel.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, 2010/110. 2010. június 9.
_______________________________________________________________________________________________________________
Kiss Imre, a Müpa vezérigazgatója kapta az ISPA életműdíját
Kiss Imrének, a Művészetek Palotája vezérigazgatójának ítélték oda
2010. június 5-én Zágrábban a Nemzetközi Elõadóművészeti Társaság az ISPA
(International Society for the Performing Arts) Nemzetközi Életműdíját
(International Merit of Honor), amelyet a kelet-európai régióból elsõként Kiss
Imre, a Müpa vezérigazgatója kapott meg. A méltatást Kovács Géza, a Nemzeti
Filharmonikusok fõigazgatója tartotta, akit 2007. óta az ISPA elnökségének
tagja. A fõigazgató kitért Kiss Imre munkásságának sokszínűségére, arra, hogy
megalapította a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a Magyar Állami Operaház és a
Vígszínház menedzserigazgatója volt, majd létrehozta a Művészetek Palotáját.
Korát, nemzedékét megelõzõen igazi művészeti menedzserként dolgozott és dolgozik
ma is - jelentette ki Kovács Géza. Az ISPA a világ legnagyobb és legátfogóbb
nemzetközi szervezete az elõadóművészet területén, székhelye New Yorkban
található. A non-profit szervezetet 1949-ben alapították és több mint 600
igazgatót, menedzsert és művészt jegyez a világ 50 országából. Tagjai és
választott vezetõi között található a londoni Barbican Center, a Párizsi Opera,
a szingapúri Esplanade Művészeti Központ igazgatója, valamint táncművészek,
színészek és zenészek. Képviseltetik magukat koncerttermek, fesztiválok,
társulatok és zenei versenyek; állami kulturális tisztségviselõk, mûvészeti
menedzserek és más szakmabeliek, akik elkötelezettek az elõadóművészetek iránt.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, 2010/110. 2010. június 9.
___________________________________________________________________________________________________________________
Régészeti látogatóközpontot létesítenek Aquincumban
Régészeti örökségturisztikai látogatóközpont épül
Aquincumban Európai Uniós támogatással: a Pannonia Provincia Project címet
viselő fejlesztési program keretében interaktív játékokat felvonultató
virtuális élményteret, a kisebbeknek római játszóteret és egy rekonstruált
római lakóházat is kialakítanak az óbudai múzeum területén.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által megítélt 300 millió forint mellett a főváros 33 millió forinttal segíti az idén áprilisban elindult programot, amely várhatóan 2011. júliusában fejeződik be - mondta el Zsidi Paula, az Aquincumi Múzeum igazgatója a projekt csütörtöki sajtóbemutatóján, Budapesten. A fejlesztés során a római városfal nyomvonalát követő fogadófalat építenek eredeti romemlékek befoglalásával, létrehoznak egy információs központot, egy virtuális élményteret, egy római játszóteret és rekonstruálnak egy római lakóházat is. A "családbarát" római játszóteret a kisebbeknek szánják, lesz itt labirintus, memóriajáték, mászóka és libikóka, melyek mindegyike a görög-római mitológia alakjaihoz köthető - hogy kikhez, arról az információs táblákon olvashatnak az érdeklődők. Lesz orgonajáték is, amelyet meg is szólaltathat a közönség.
A virtuális élménytérben a látogatók egyedi, ókori témájú interaktív játékokkal szórakozhatnak, például "lakberendező" és öltöztető, régészeti és harci játékok segítségével tehetik próbára ismereteiket. A római ház rekonstrukcióját a feltárásakor készült publikáció segítségével végzik el, ennek köszönhetően a többi között a belső terek kialakítását is hitelesen tudják elvégezni - mutatott rá Zsidi Paula, hozzátéve, hogy az akadálymentesített háztól egy kilátóba juthat majd el a publikum, ahonnan jól be lehet látni a romkertet. A projekt végére 1108 négyzetméternyi új létesítménnyel bővül a múzeum és 12 ezer négyzetméternyi szabadtéri területet korszerűsítenek, ezen túl új látványelemekben gyönyörködhetnek majd az érdeklődők - hangsúlyozta az igazgató.
A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó intézmény fejlesztésének külön aktualitását adja, hogy tavaly felkerült az UNESCO Világörökség Bizottságának hivatalos várományosi listájára a római határvonal, a limes magyarországi szakasza is, amelynek legjelentősebb városa a tartományi székhely, Aquincum volt. (MTI)
Forrás: Turizmus Online, 2010. május 27.
_______________________________________________________________________________________________________________
A Szépművészeti Múzeum térszínt alatti bővítése – Turisztikai és látogató központ a Hősök terén
Budapesten az elkövetkezendő évek legnagyobb új építésű kulturális beruházásaként épül meg a Szépművészeti Múzeum új, térszint alatti épületrésze. A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, 3,5 milliárd forintos uniós támogatásból valósul meg. A kiemelt projekt támogatási szerződését ünnepélyes keretek között írták alá a Múzeumban. A dokumentumot Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, Mosonyi Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési programok Irányító Hatósága főigazgatója és dr. Steiner Pál, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke jelenlétében dr. Lukovich Tamás, a Pro Régió Kht. vezetője és dr. Baán László, a Múzeum főigazgatója látta el kézjegyével.
A jelentős európai múzeumokban már néhány évtizede robbanásszerűen megnőtt a látogatók száma, itthon pedig az utóbbi évek kiállításai mutattak rá arra, hogy egy-egy nagyobb tárlat akár többszázezer érdeklődőt is becsábít a falak közé. Ezzel párhuzamosan a látogatói igények is megváltoztak, az intézményeknek ma már nem csupán a műtárgyak megőrzésére és bemutatásra kell helyezni a hangsúlyt, hanem egyfajta „élménycentrummá” kell válniuk. A térszínt alatti bővítés 3,5 milliárd forintos európai uniós támogatásáról 2007. július 27-én született kormánydöntés. Ennek köszönhetően közel 9000 m2-nyi területtel bővülhet a Múzeum.
A térszint alatt építendő látogatóbarát múzeum és turisztikai központ az intézmény 1906-ban történt megnyitása óta a legnagyobb fejlesztés mind a Múzeum, mind pedig a Hősök tere vonatkozásában. A földfelszín alatti új épületrésszel olyan terek, funkciók és szolgáltatások (időszaki kiállítótér, gyermekfoglalkoztató, előadóterem, múzeumshop, kávézó, étterem) jöhetnek létre, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen egy jelentős európai múzeum és épített környezete. Mindez úgy valósulhat meg, hogy eközben a Szépművészeti Múzeum Schikedanz Albert által tervezett épülete továbbra is megőrzi eddigi külső megjelenését. Ugyanakkor a város a turisták által leggyakrabban látogatott terén gyökeresen megváltoznak az oda érkezők fogadásának körülményei. A 3,9 milliárd forintos beruházás nem csupán a múzeum bővítését célozza, hanem a főváros egy fontos, új turisztikai központja épül majd a Világörökség részét képező Hősök terén.
A Szépművészeti Múzeum bővítésének tervei 2005 óta készülnek Szécsi Zsolt építész irányításával. A régi épületre vonatkozó tervfejezeteket Mányi István, az épület rekonstrukcióját több évtizede folyamatosan tervező építész készíti. Munkájukba a múlt év telén meghirdetett tervjavaslati verseny győztesei, Karácsony Tamás DLA építész és munkatársai idén tavasszal kapcsolódtak be. Az engedélyezési tervet a három vezető tervező együtt jegyzi. A szerződéskötést követően kerül sor a tendertervek kidolgozására, majd a fővállalkozói tender kiírására. Az új épület tényleges kivitelezési munkálatai 2009 őszén kezdődhetnek meg, a befejezés 2011 tavaszára várható.
Budapest egyik legszebb helyén, a Hősök terén találjuk a Magyarország legnagyobb képzőművészeti gyűjteményének otthont adó Szépművészeti Múzeumot. Anyagának sokrétűsége, történeti folyamatossága és mesterművek sokasága méltán biztosít számára előkelő helyet a gyűjtemények sorában. A Szépművészeti Múzeum az egyetemes művészet emlékeinek ad otthont az ókortól napjainkig és gyűjteményei olyan, szerte a világon híres műalkotások sorát tárja a látogatókelé, mint például Raffaello Esterházy Madonnája, Tiziano, El Greco, Velázquezés Goya képei, Dürer Ifjú képmása, Leonardo lovasa vagy a legismertebb impresszionistamesterek alkotásai. A múzeum különleges, európai hírű időszaki kiállításai évről-évre százezreket csábítanak az intézmény falai közé.
Nyitva tartás:
Kedd-vasárnap: 10-17:30. Minden csütörtökön nyitva este 10-igkülönleges Múzeum+ programmal. Hétfőn zárva.
Megközelíthető: Hősök tere (M1)
További információ:
Szépművészeti Múzeum
1146 Budapest, Dózsa György út 41.
1396 Budapest, 62. Pf. 463.
Telefon: 469 7100
Fax: 469 7171
info@szepmuveszeti.hu
2009 © BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!