*Táncestek a Karmelita udvarban - 2010

Nemzeti Táncszínház Karmelita udvara
2010Júl.29-2010Aug.21

A Nemzeti Táncszínház minden nyáron a gyönyörű, történelmi múltat sugárzó Karmelita Udvaron  rendezi meg táncestjeit, ahol idén is változatos programmal várjuk a látogatókat hiszen a tánc több stílusát tekinthetik meg ezeken a nyáresteken.

A Karmelita udvar:
Az egykori ferences templom a török hódoltság alatti átalakítás után dzsámiként működött. Miután Budát visszafoglalták, a romokat megkapó karmeliták új barokk templomot és rendházat építettek. A rend feloszlatása után a templomból Kempelen Farkas tervei szerint színházat építettek. A megnyitott Várszínház 1787 és 1924 között működött. A templomhoz, illetve a színházhoz épített belső udvar körüli kétemeletes épület egykor a karmeliták kolostora volt. A repkénnyel befutott házfalak között elterülő csendes, macskaköves udvar hangulatos nyugalmas hely.

Megközelíthető a Clark Ádám térről illetve a Palota út felől gépkocsival, valamint a 16-os busszal a Dísz térig, a Moszkva tértől a Várbusszal (16A, 116) és onnan gyalog.

 

Előadásainkon látható lesz néptánc,  tangó és flamenco is - a műfajok kiválóságainak előadásában.

 

július 29. csütörtök, augusztus 10. kedd, 20.30 óra
Vukán-Chopin: Vizuális hangjegyek
Budapest Táncszínház

 

július 30. péntek, augusztus 5. csütörtök, 20.30 óra
Bonchida háromszor
Honvéd Táncszínház *

 

augusztus 3. kedd és 17. kedd, 20.30 óra
Sentido de FlamenCorazon
Lippai Andrea és a FlamenCorazón Arte Táncszínház *

 

augusztus 4. szerda és 19. csütörtök, 20.30 óra
TálaMantra
Sivasakti Kalánanda Táncszínház *

 

augusztus 13. péntek, 20.30 óra
Barocco Rustico - A négy évszak
Duna Művészegyüttes *

 

augusztus 6. péntek és 12. csütörtök, 20.30 óra
Colores del Tango
Kulik Johanna, Santiago Maciel és Josip Bartulovic, valamint a Pesti Tangózenekar *

 

augusztus 11. szerda és 18. szerda, 20.30 óra
Táncos magyarok
Magyar Állami Népi Együttes – Hagyományok Háza *

 

augusztus 21. szombat, 20.30 óra
Step by Dance
IX. Kortárs Nyári Tánctanfolyam és Fesztivál Gálaest
Budapest Táncszínház
(helyszíne: Nemzeti Táncszínház – Színházterem)

 

 

 

 

További információ:

www.nemzetitancszinhaz.hu

 


 
Az előadásokat követően táncház.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

 

FIGYELEM: Rossz idő esetén előadásaink a Színházteremben kerülnek megrendezésre!